A világ legszebb könyve

Amikor 2011 nyarán körvonalazódott, hogy a doktori témám neveléstörténeti és azon belül felsőoktatás-történeti téma lesz, és ősszel a kiszemelt témavezető is elvállalta a témavezetést, határtalan lendülettel és optimizmussal kezdtem bele a munkába. Heti szinten látogattam az egyetemi, és a megyei levéltárat, és folyamatosan kimerítettem az egyetemi könyvtárból kivehető harminc könyv keretét. 

Mivel a szegedi doktori iskolában elvárás volt az angol középfokú nyelvvizsga (német felsőfokú nyelvvizsgám ott egyszerűen semmit sem ért), így 2011 őszén azonnal beiratkoztam egy angol nyelvtanfolyamra, és tavaszra az alapfokú nyelvvizsga már a kezemben volt. 2012 őszén így a sikeres felvételi után megkezdtem a tanulmányaimat a szegedi BTK Neveléstudományi Doktori Iskolájában. Óva intettek a doktori iskolától, a vezetőjétől, de a saját témavezetőmről és témámról is többen le akartak beszélni, de én kitartottam.

2013 őszén a második évre - angol középfokú nyelvvizsga hiányában - a doktori iskola vezetője nem engedett beiratkozni, így halasztottam, visszatértem a nyelvtanfolyamra, és 2014 tavaszán sikerült a középfokú nyelvvizsgám. A két passzív félévet azonban maradéktalanul kihasználtam: publikáltam, konferenciákra jártam, így nagy számú publikációs kreditet teljesítettem.

2014 őszén elkezdtem a második évet, majd 2015 őszén a harmadikat. Időközben annyi kreditem lett, hogy - a BTK TO vezetője szerint - a kar történetében először öt aktív félév alatt teljesítettem a hat féléves doktori iskolát, és 2016 februárjában megkaptam az abszolutoriumot. Azonnal elindítottam a doktori eljárást, mert már nem akartam húzni az időt, és elkezdetem a szigorlatra tanulni. Több hónapnyi munka után októberben sikeres doktori szigorlatot tettem, és hozzákezdtem a már évek óta zajló kutatásom eredményeinek megírásához. Januártól szeptemberig minden szabad napomon - néhány hétvégét leszámítva - legkésőbb reggel fél kilenckor fogtam a laptopom, és leültem az íróasztalomhoz. Írtam. Mindegy volt, hogy milyen az idő, mit kellene sürgősen elintézni, hogy mosni vagy takarítani kellene... Semmi nem számított, minden ráért később, mert AKARTAM, hogy kész legyen. Tudtam, ha szeptemberig nem tudom befejezni, egy évet is csúszhat az egész. És ha csúszik, nem biztos, hogy lesz elég erőm befejezni. 

Aki ismer engem, az tudja, hogy néha önsorsrontóan maximalista vagyok, hogy mindig elérem, amit akarok, és soha nem érem be kevesebbel. Így volt ez az elmúlt hat évben is, még ha néha majd beledöglöttem is... 

Szeptemberben végül beadtam a dolgozatot, és októberben a műhelyvitán sikeresen megvédtem. Egy hónapot szántam a javasolt változtatások elvégzésére, és végül november 24-én elmentem a könyvkötőhöz.

Sokan mesélték már, hogy milyen felemelő pillanat, amikor először meglátod ezt az oly sokat babusgatott, egyszerre imádott és gyűlölt fekete könyvet a fényes arany betűkkel, a neveddel, és PHD ÉRTEKEZÉS felirattal. Kíváncsi voltam, vajon nekem milyen érzés lesz? 

És akkor kivették a pult alól azt az öt gyönyörű mattfekete könyvet, és ott voltak a csillogó aranybetűk, és a nevek. Az enyém, a témavezetőmé, és az egyetemé, ami időközben már nem a szegedi, hanem az egri egyetem lett. (Hosszú történet, igérem egyszer sor kerül arra is.)

És ott, abba a pillanatba belesűrűsödött minden érzelem, és elszorult a torkom: benne volt egy nagy adag öröm, és megkönnyebbülés, meg persze büszkeség. Benne volt mérhetetlen mennyiségű szomorúság, keserűség, egy folyónyi könny, benne a családom szeretete, a barátaim támogatása, és néhányak árulása is. Szinte szétfeszített ez a sok érzelem. A kezembe vettem, és úgy érezetem, most van vége. Elmúlt, lezárult, túléltem. Tudom, tudom, még a "nagy" védés hátra van, de már nincs bennem izgalom. Írtam egy könyvet. Itt van előttem, benne minden, ami tőlem telt. Megkapom-e érte a címet is? Remélem. De nem ez a lényeg. Fontosabb a szakmai fejlődés mellett az a személyiségfejlődés, amit ez a könyv számomra jelent. A fiatal felnőttből érett felnőtté válás útinaplója. 

Számomra a világ legszebb könyve.