Az elmúlt napokban, hetekben többen megkérdezték, hogy hogyan osztom be az időmet, hiszen annyi mindent csinálok. .jpg)
Csodák persze nincsenek, az én napom is 24 órából áll. Azt viszont az elmúlt években megtapasztalhattam, hogy a motiváció, a céltudatosság, az akaraterő mennyit segít abban, hogy az ember képes legyen ennyi féle dolgot csinálni.
Mivel úgy tűnik a barátaim, ismerőseim számára, hogy ezt a folyamatot valami pozitív energia mozgatja, itt az idő, hogy felfedjem a "titkot", hogy ez az energia sajnos nem pozitív. Vagy legalábbis az utóbbi években már nem az.
Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nagyon szeretem, amit csinálok. Tanítani, kutatni, írni, előadni, még korrektúrázni és szerkeszteni is szeretek. Élvezem a Barátaim, Kollégáim társaságát, szeretem az építő, támogató beszélgetéseket. És igen, szeretem a visszajelzést. Már elég jól viselem a kritikát, és szeretem, ha elismerik a munkámat. Az elmúlt időszakban felmerült bennem a kétely, hogy ez valami beteges vágy-e a részemről, de nem hiszem.
Szerencsére számtalan ember vesz körül, akiktől megkaptam, és megkapom ezt a visszajelzést, és nagyon jól esik minden esetben, de nem ez mozgat. Vagy legalábbis nem mozgatna/mozgatott volna olyan fordulatszámon, ahogyan az elmúlt két-három évben működtem.
Ha csak itt a blogon végigtekintek az elmúlt évek publikációin, konferenciáin, utazásain, stb., a sok örömteli esemény láttán egy kicsit mindig összeszorul a szívem. Mert, ez az út nyílegyenesen felfelé törőnek tűnik, de soha annyi könny nem hullott, mint ezekben az években.
Nem mindenki hitt/hisz ugyanis bennem. Van, aki számára láthatatlan vagyok. Úgy döntöttem hát, hogy bebizonyítom, hogy méltó vagyok az elismerésre, az elfogadásra, a tiszteletre. Elkezdtem hát emelgetni magam előtt a lécet, hogy egyszer hátha megugrom azt a szintet, ami "láthatóvá" tesz. Nem így lett.
Ma lezárult ez a majd három éves folyamat. Nincs tovább. Minden kártyát kijátszottam, már csak ismételni tudnám magam.
Hogy felmerült-e bennem az évek során, hogy feladom? Számtalanszor.
Miért nem adtam fel? Mert végre megtaláltam azt, amiben jó vagyok, és még szeretem is.
Hogy dőltek-e le bennem illúziók? Alig maradt.
Van-e, amit megbántam? Nincs.
És hogy mi a tanulság? Az, hogy bevehetem a világot az akaratommal, a bizonyítási vágyammal, de van, amihez ez sem elég.
Ha egy ilyen folyamat kudarccal végződik, azon nehéz túllépni, annak ellenére, hogy mindaz, amit eddig elértem az enyém, és már az enyém is marad.
Tehát, ha az a kérdés, hogy fér bele három évbe ennyi minden, akkor a válaszom: kell valaki, akinek nagyon meg akarsz felelni, és akinek sosem fogsz. Ez az én tanácsom a time management-re.
„A sikernek ára van, nem titka.” (Hobo)
Kommentek