Tavaszi események

Mint ahogy az általában lenni szokott, idén tavasszal sem unatkoztam. A terv ugyan az volt, hogy a védés után egy kicsit lazítok, de végül a szép számmal jelentkező kari elfoglaltságok mellett a tudományos munkát sem sikerült - még rövid időre sem - szüneteltetni. A Keresztapa óta ugyanis tudjuk, hogy vannak azok a bizonyos visszautasíthatatlan ajánlatok. 

Március elején felkérést kaptam a Debreceni Egyetem egyetemtörténeti folyóiratának, a Gerundium című lapnak a főszerkesztőjétől, Prof. dr. Bitskey Istvántól egy tanulmány elkészítésére. A szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola és a Ferenc József Tudományegyetem együttműködése a tanárképzés szolgálatában (1928-1947) című munka április folyamán meg is született, a lap befogadta, így előreláthatóan az idei harmadik, azaz a soron következő számban fog napvilágot látni.

Emellett áprilisban a Pedagógiatörténeti Szemle számára készítettem egy recenziót Mizera Tamás, Nagy Andor és Verók Attila (2017, szerk.): A könyvkiadó egri Líceum. Történet és kiadványjegyzék I-II. 1755-1949. című könyvéről, amely írás szintén a lap következő számában jelenik majd meg.

​A tudományos munka azonban nem csak írásból áll. Május 17-én kerül sor a Délvidék Kutatóközpont szokásos éves konferenciájára, amelyen az idén előadóként is részt veszek. Az egyetlen terület, amire kevesebb időt sikerült ebben a félévben fordítanom az előzőekhez képest, az egyértelműen a kutatás volt. Pedig azt szeretem a legjobban, egy nap a levéltárban nekem felér egy wellness hétvégével. Mostanában egyre többször érzem, hogy ideje elmennem egy kicsit üdülni, kilépni a mókuskerékből. És szerencsére ez a fajta wellness még csak pénzbe se kerül. :-) Szóval ha el-eltűnök, a levéltárban keressetek. Valamelyikben. 

​A Délvidék Kutatóközpont május 17-i konferenciájának programja itt megtalálható. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek