Egy hónapja, 2018. október 3-án 18 órakor A szegedi tanárképző főiskola és az egyetem kapcsolata a tanárképzés területén címmel előadást tartottam az SZTE Szabadegyetem rendezvénysorozat keretében. Valamikor augusztus folyamán érkezett a felkérés, és körülbelül annyira örültem neki, mint amnnyire megrémített. Hazudnék persze, ha azt állítanám, hogy sosem fordult meg a fejemben, hogy egyszer jó lenne előadni a TIK Kongresszusi termében a Szabadegyetemen, de nem éreztem reálisnak, hogy ez a közeljövőben megtörténhet.
Azután egyszer csak ott volt a listában a felkérő levél. Rektor-helyettes Úr, a történelem szakon korábbi oktatóm, ott volt a doktori védésemen Egerben ez év februárjában, és úgy gondolta, hogy a Pedagógusképző Kar jubileumi évében a kutatási témám megérdemli, hogy a szélesebb nyilvánosság előtt is bemutassam. Hat évet töltöttem a téma kutatásával, így a készülés döntő része fejben, a gondolatok rendezésével történt. A diát két nap alatt készítettem el.
Izgultam. Október 2-án költöztettük új épületbe a tanszéket, egész nap pakoltunk, irányítottam a rendezkedést, de október 3-án az óráimat is lemondtam. Tudtam, hogy a Karról is sokan el fognak jönni, olyanok is, akik korábban még nem hallottak előadni, így nagy volt a tét. Ez volt az én szegedi debütálásom kutatóként.
Milyen volt felmenni a színpadra? Bár több, mint 50 konferencia-előadáson vagyok túl, és szeretek is előadni, sőt nekem ez a szituáció teljesen a konfortzónámban van, a videón is látható, hogy nehéz volt belekezdeni. Az első sorokban ott ült a pedagógusképző kar vezetése, a mélyen tisztelt Békési Professzor Úr korábbi főigazgató, a rektor-helyettes, az intézetvezetőm, kollégáim, barátaim, a családom. Azután kis késéssel megérkezett az az ember is, akitől még mindig a legjobban tartok, a mesterem. Nem akartam csalódást okozni, bizonyítani akartam. Bizonyítani, hogy megállok a magam lábán. Én kutattam évekig a levéltárban, én írtam belőle egy disszertációt, majd abból egy könyvet, és az eredményeimet el is tudom mondani.
Mikor lejöttem a színpadról, láttam a szemekben, hogy rendben volt. És a mester gratulált. A kollégák még napokig kedves üzenetekkel találtak meg, és nagyon pozitív emlékké tették az előadásomat a Szabadegyetemen. Egy kolléganőm, aki évtizedek óta a kar egyik meghatározó oktatója, azt írta: "büszke rá, hogy egy karon dolgozunk".
Én pedig nagyon büszke vagyok arra, hogy büszkévé tudtam tenni az alma materemet.
És azoknak, akiket érdekel, de elszalaztották:
https://www.youtube.com/watch?v=dZGjhAvTNms&t=261s
Kommentek