Kész. Vége. Már egy ideje készülök írni az élményről, de kellő időt akartam hagyni magamnak, hogy a történtek leülepedjenek.
Öt hét telt el a védés óta. Nagy élmény volt, és azt hiszem azon kevés emlék közé fog tartozni ebből a hosszú, küzdelmes folyamatból, amire szívesen emlékszem majd vissza.
Nagyon sokan szorítottak nekem, néhány kollégám és persze a családom ott volt velem Egerben. Nagyon hálás vagyok nekik ezért. A számtalan azóta is érkező gratuláció, vállveregetés, a sok-sok ajándék igazán emlékezetessé teszi ezt az időszakot.
Többen megkérdezték az elmúlt hetekben, hogy milyen érzés doktornak lenni, milyen érzés túl lenni az egészen? Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a legjobban úgy tudom kifejezni, hogy sima. Sima érzés. Mintha belülről eltűnt volna az a permanens görcs, szorongás és szomorúság, ami az elmúlt években a részemmé vált. Végre újra felszabadultnak, gondtalannak, egyszerűen „simának” érzem magam. És ami a legfontosabb: szeretnék most már előre nézni, és a lehető legkevesebbet hátra.
Más ember lettem? Igen. Persze nem péntekről szombatra a védés után, de nagyon sokat változtam az elmúlt években. Egyrészt öregebb is lettem, másrészt sokkal szívósabb, céltudatosabb. És óvatosabb. És persze jobban írok, jobban adok elő, és sokkal többet tudok a polgári iskoláról és tanárképzéséről, mint eddig, a témavezetőm szerint a legtöbbet az országban. Voltak hullámvölgyek, de nincs már bennem sem harag, sem keserűség. Nem akarok senkin bosszút állni. Ami történt (http://www.fizelnatasa.hu/zarojel) nagy pofon volt a számomra. Csalódtam az egész világban, a tudományos élet mozgatórugóiban, de túl vagyok rajta. Szeretném a munkámat egyenes gerinccel, nyíltan - ahogy eddig is - tovább végezni. A tény, hogy egyetlen szigorlatnak köszönhetően nem lettem summa cum laude, „csak” cum laude legalább mindig emlékeztetni fog arra, hogy el kell felejteni a rossz időket, de soha nem szabad elfelejteni, amire azok tanítottak.
Sok lehetőséget kaptam az elmúlt időszakban. Tanszékvezető-helyettes lettem, a könyvem iránt egy komoly kiadó érdeklődik, folytatom a tehetséggondozást, a tanítást újra élvezem. Igyekszem rendezni az emberi kapcsolataimat, már amelyik rendezésre szorul. Tudom, hogy erős vagyok, kemény, tudom, hogy sokan vannak mellettem, és tudom, hogy ez az én utam, már senki sem tud meggyőzni az ellenkezőjéről. Alig várom, hogy újra kutathassak, hogy egy újabb témába mászhassak bele nyakig, mert ez az én világom. És ezeket a felismeréseket az elmúlt hat évnek köszönhetem.
Igen, sok minden változott. De remélem legbelül minden ugyanolyan maradt.
Mindenesetre a mottóm továbbra is:
„Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban.” (Szent Ágoston)
Kommentek