Önéletrajz - másképp

A két legfontosabb dolog az életemben: a család és a kar

Lendületes személyiség. Fizel Natasa egyike a legközvetlenebb oktatóknak a JuGyun.  A Tanárnőből áradó jókedv és pozitív életszemlélet mindenkit magával ragad. A Hallgatók szeretik, órái sajátos hangulatban telnek. Az interjúnk is kellemes beszélgetésbe csap át, bevallom, mindig nagy hatással van rám.

Netán, mint a lányok többsége, kiskorában is tanár szeretett volna lenni?

Igen, határozottan mondhatom, hogy igen. Kisgyerekként a testvéremmel szinte mindig iskolásat játszottunk, és végül mindketten ezt a pályát választottuk. Persze időnként más terület is felmerült, például egy időben építész szerettem volna lenni, majd a középiskola alatt pszichológus, és végül a tanárszakok mellett rendőrnek is jelentkeztem. Legjobban azonban mindig a történelem érdekelt, így nagy örömömre végül magyar-történelem szakon kezdtem meg a tanulmányaimat a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. 

Hivatás és nem munka. Mire a legbüszkébb karrierje kapcsán?

Úgy érzem, a helyemen vagyok. A tanítás számomra tényleg hivatás, a tudás átadását életcélnak tekintem. Nagyon fontosnak tartom azonban azt is, hogy a kurzusaimon keresztül hatni tudjak a hallgatókra. A személyes példák által próbálok alternatív nézőpontokat is megmutatni, elindítani a hallgatókban olyan gondolatsorokat is, amelyeken alapvetően átsiklanának. Nem felejtettem el, sőt tudatosan észben tartom, hogy mit gondoltam én a világról 20-25 éves koromban. Például számolok azzal a ténnyel is, hogy van élet a kampuszon túl is, és a hallgatói lét nem csak a tanulásról szól. A visszajelzést az jelenti, amikor a hallgatók – gyakran a képzés lezárulta után -, maguk keresnek meg azzal, hogy az óráimon kaptak valami pluszt is a kötelező tananyagon kívül.

Esetleg Önnek is voltak hasonló tapasztalatai tanulmányai során? Mi az a példa, amit mutatni szeretne?

Remélem, hogy mindannyian találkoztunk tanulmányaink során olyan pedagógussal, akitől kaptunk valami maradandót, értékrendet, útmutatást. A tanári szakmát választva a korábbi oktatóink kétféle példát állíthatnak elénk, követendőt, vagy elvetendőt. Mindkettőből szép számmal kaptam. Az általános iskolában ének-zene tagozatra jártam, zongoráztam, énekkaros voltam. Ez utóbbival Európa számos részére jutottam el. Dinnyés István az orosházi gyermekkórus vezetője nem csak zenére, de együttműködésre, a közös siker örömére tanított minket, és egy életre szóló példát adott. Nagyon hálás vagyok ezért. A középiskolában és a főiskolán azokat a tanárokat szerettem, akik a tanórák után sem zárták magukra a tanári szoba ajtaját, akikkel beszélgetni lehetett, akik kíváncsiak voltak ránk, diákokra is. Például a mezőberényi német két tannyelvű gimnáziumban Peter Rotter az egyetemes történelem tanára volt rám nagy hatással, a főiskolán a szakdolgozati témavezetőm Dr. Bene Kálmán és a történelem tanszék vezetője Dr. Szegfü László tanárszemélyisége hatott rám.

Milyen álmát nem sikerült még megvalósítania?

Nem álmaim, sokkal inkább céljaim vannak. A legfontosabb az, hogy ezek a célok reálisak legyenek, mert ennek köszönhetően általában sikerül is megvalósítom őket. Húsz évesen úgy gondoltam lesz 2-3 gyerekem és egy szép házban nevelgetem majd őket, de idővel ráébredtem, hogy ez nem nekem való. Az új célokat mindig az élet állítja elém, és amint elértem az egyiket, általában jöhet is a következő! A diplomaszerzés után mindenáron tanítani akartam, így ugyan napi három órát kellett utaznom a királyhegyesi kis falusi általános iskolába, de taníthattam. A következő cél a gyermekvállalás volt, majd a saját otthon, az egyetemi diplomák, és a doktori fokozat megszerzése. Nagy sikernek tartom, hogy 2009 óta teljes státuszban taníthatok egykori alma materemben, 2019 óta tanszékvezető főiskolai docenséként, 2020 júliusa óta az Alkalmazott Pedagógiai Intézet intézetvezetőjeként. 2023-ban az intézetbe olvadt a tanító-, az óvodapedagógus- és a szociálpedagógus-képzés mellett a gyógypedagógus-képzés is. Nagy sikernek tartom, hogy négy évnyi intézetvezetés után 2024-ben minden fórumon egyhangúan újraválasztottak, és hogy ettől az évtől már egyetemi docensként vezethetem újabb öt évig a JGYPK legnagyobb hallgatói létszámú intézetét. Jelenlegi célom, hogy vezetőként segítsem a kar sikeres működését, az újabb és újabb kihívásoknak való megfelelést, valamint, hogy mind a kutatás, mind a tehetséggondozás területén újabb sikereket érjek el. 2017-ben az OTDK-n második helyezést ért el egy hallgatóm, ezt a sikert szeretném megismételni, vagy akár felülmúlni. A kutatás az egyetlen olyan tevékenység, amit hasonló örömmel és intenzitással végzek, mint a tanítást, ha tehetném, egész nap a levéltárban dolgoznék. Szeretem Szegedet, az egyetemet, és természetesen elsősorban a Juhász Gyula Pedagógusképző Kart. Ha a munkám segítségével többet megtudunk a történetéről, ha több emberhez eljut ennek a patinás intézménynek a históriája, akkor én már megtettem, amit elvártam magamtól.

Mit csinál legszívesebben, amikor nem kell csinálnia semmit?

Gyűjtögető típus vagyok. Szeretem a régi dolgokat, régebben kávédarálókat gyűjtöttem és újítottam fel, újabban a felsőoktatás történetéhez kapcsolódó iratokat, indexeket, bizonyítványokat gyűjtök. Ezen kívül a kertészkedés az, ami kikapcsol, megnyugtató látni a kertet, ahogy évről évre fejlődik, változik, ahogy a kezünk munkája nyomán megszépül a környezetünk. Természetesen olvasni is nagyon szeretek, jelenleg elsősorban a kutatási témámhoz kapcsolódó könyveket olvasok, de ha egy jó regényt keresek, akkor a 19. századi angol irodalom terméséből választok. A kedvenc filmem a Keresztapa, mert a társadalom, a gazdaság és a politika működését egyaránt hűen modellezi.

Ki, mi okoz Önnek örömet?

A válaszom egyértelműen a család, a fiam Andris, és az Ő sikerei. Jó látni, hogy olyan példákat kap, amelyekből építkezni tud. Remek zenész, kiválóan beszél angolul, 2024-ben BA diplomát szerzett, most MA képzésre jár. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy mindkét képzés a karunkon van.