Nyár a doktori szigorlat előtt

Az utolsó bejegyzés óta véget ért a vizsgaidőszak, a családi nyaraláson is túl vagyunk, és a megérdemelt pihenés mellett ideje elkezdeni készülni a szeptemberben esedékes szigorlatra.

A vizsgaidőszak viszonylagos nyugalomban telt, a diákok többsége felkészülten szerezte meg a teljesítéseket, de természetesen az idén is akadtak rossz tapasztalatok. Évről-évre szigorítani kell a feltételeken, bezárni a kiskapukat, kiiktatni az alapvetően engedékeny attitűdömet, és előtérbe helyezni az "érted, nem ellened" filozófiáját.

Talán még soha nem kellett ennyire a pihenés, mint az idén. Messze utaztunk, de érdekes módon ez a messzeség nemhogy elhomályosította volna az itthoni problémákat, inkább világossá és egyértelművé tette a választ a kétkedéseimre. Mintha kiléptem volna a megszokott keretekből, és objektíven, szinte kívülről láttam a helyzetet. Toszkánában, a festői Monteriggioni főterén ücsörögve ért a felismerés, és olyan világosan láttam, hogy mit, és pontosan mit és hogyan kell tennem a következő évben, hogy magam is meglepődtem, miért nem jöttem rá korábban. Így tiszta fejjel, kiegyensúlyozott lélekkel, derűsen és tele élményekkel tértünk haza Toszkánából.

A szigoratra készülve sok-sok olvasmány vár még rám, a nyarat ezeknek szentelem. Persze ez megint azt jelenti, hogy előre be kellett jelentenem a családnak, ezen a nyáron megint nem a közös kikapcsolódásé lesz a prioritás, erre mindössze egyetlen hetünk volt. A könyvek izgalmasak, érdekesek, és alig várom, hogy az olvasottságom is olyan szintre emelkedjen, amivel elégedett lehetek. 

Kommentek