Mert végül minden a pályán dől el

A férjem egyik klasszikus története, egy általános iskolai focicsapatról:

A „nagyarcú”, „menő” fiúk kirakták a csapatból hatodikos korában a focimániás kisfiút, mert azt mondták rá, hogy duci, és nem vele akarnak indulni az osztályok közötti bajnokságon.

A kisfiú erre megkérdezte a tesitanárt, hogy indulhat-e egy osztályból két csapat a bajnokságon. Igen, mondta a tanárnő, de akkor előre le kell játszani osztályon belül a meccset, és a győztes csapat indulhat. A korábban félre állított fiú összegyűjtött az osztályból minden fiút, akikkel a „menő” srácok nem számoltak, és megalakította a saját csapatát. A meccset lejátszották, az újonnan létrejött, „lesajnált”, lelkes csapat 1:0-ra nyert, és indulhatott az osztályok közötti versenyen.

Egy évvel később a megerősödött kis csoport megalakította az iskola első kézilabdacsapatát, és a focimániás kisfiú a kézicsapatban való tagsága mellett az iskola focicsapatának is a kapusa lett.

 

Ide kellene most írnom, hogy mi a tanulság. De azt hiszem ez a történet magáért beszél.  

 

   

Kommentek