Közeledik...

Szinte el sem hiszem, hogy hat és fél évvel azután, hogy eldöntöttem, neveléstörténettel szeretnék foglalkozni és először bekopogtam a későbbi témavezetőm irodájának ajtaján, végre látszik a fény az alagút végén... A hasonlatnál maradva, ez egy különösen hosszú, hideg-rideg, pókhálós alagút volt. Néha ugyan egy-egy falrepedésen beszűrődött némi fény, sőt egy-két felülvilágító alatt is elhaladtam, de összességében nagyon fárasztó és küzdelmes út volt végigmenni benne. És most látom a végét. Napról napra, lépésről lépésre közelebb kerülök a kijárathoz. Várom én, és még vagy egy tucat ember, akik - ugyan az alagúton kívülről - de szüntelenül bátorítottak és igyekeztek lelket önteni belém. Egyszer még a felén túljutva is majdnem visszafordultam. Most persze bánnám...

Idemásolom az örökkévalóságnak:

Kommentek