AMO - A kor egyáltalán nem zárja ki a rock and rollt, sőt...

Kitartás, lelkesedés, magabiztosság, nagy munkabírás, kockázatvállalás, felelősségtudat, hit, stb...

Tulajdonságok, amelyek Anyuról az eszembe jutnak. Remélem ezek némelyike rám is igaz, és bár nem hasonlítunk mindenben, de az alapokat azért mégiscsak otthonról hozom, és hálás vagyok érte.

Egyebek mellett csodálom azért, amiért a sok elért cél mellett nem csak mondogatta, hogy jó lenne egyszer elutazni Las Vegasba, hanem egyszer csak felült a repülőre, és elutazott. Ez erőt ad, hogy én is elérhetek bármit, amit nagyon akarok.  

Az alábbi - Édesanyámmal készített - interjú a napokban jelent meg az idén 24 éves vállalkozásáról:

AMO: a kor egyáltalán nem zárja ki a rock and rollt! Sőt.

Reggeli villamosok illata. A békeidőben, egészen a múlt század hetvenes-nyolcvanas évekig visszamenve, reggel dolgozniz e jártak az emberek, jól elkülöníthető szakaszokban. Öt és hat óra között a fizikai munkásoké volt a villamos Debrecenben is. A két, illetve három műszakban dolgozók igyekeztek beérni a hatórás kezdésre a munkahelyükre. A villamos jellemző illatai: virágillatú szappanok, Pitralon arcszesz.

Hat óra után, fél hét tájban a diákság és a hivatalnok sereg vette birtokba a villamosokat. Azonnal trendváltás állt be az általános illatban is, a férfiak Fabulon after shavet használtak, egyébként a kocsiban általános AMO szappan illat volt érezhető. Ez az időszak volt a magyar AMO szappanok fénykora, egyeduralkodók voltak a piacon. A legendás szappant a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat Kőbányai Növényolajgyára gyártotta. A nyolcvanas években, a nyugati világ settenkedő közeledtére utaló szappanoffenzíva miatt az AMO hátrébb szorult a pipere presztízslistán, helyét átvették a LUX, a FA, az Atlantic, a Palmolive szappanok. A debreceni villamosok illatrendszere is átrendeződött. AMO illat előrébb sorolódott és a hat óra előtti villamosok illatává vált, a belvárosiak ekkor már az új trendek szerint mosakodtak… az AMO szappan pedig szépen csendesen elfogyott.

A szappan Orosházán is elfogyott, de az AMO név fennmaradt, az AMO Bt. alapítóinak köszönhetően. A takarítással foglalkozó betéti társaság nevében is hordozza a megbízhatóság egyik legbiztosabb jelét, a patinát, hiszen a hosszú távon talpon maradó cégek általában azért élnek meg tisztes kort, mert megfelelnek vállalásaiknak, a velük szemben támasztott követelményeknek. Ilyen cég az AMO Bt. is, melyet 1991-ben alapított meg Orovecz Gyöngyi, mérlegképes könyvelő.

- A cégünk története szervesen kapcsolódik az orosházi üveggyártás történetéhez – emlékezett vissza a kezdetek kezdetére Orovecz Gyöngyi üzletvezető. – Mindkét gyárnak köze van hozzá.

- Ott dolgozott, mielőtt vállalkozó lett?

- Igen, az öblösüveggyárban voltam könyvelő. Akkor még semmi nem utalt arra, hogy egyszer majd takarítóipari vállalkozó leszek, úgy tűnt, hogy jó helyen dolgozva, biztonságban fogom leélni az életemet. A nyolcvanas évek végén aztán én is aktív részese voltam a gmk-k, vgmk-k megalakulásának és működésének, mint könyvelő.

- Ön könyvelt nekik?

- Igen, többnek is én könyveltem.

- Miért alapított céget az orosházi öblösüveggyár könyvelője?

- Az egész azzal kezdődött, hogy átmentem az öblösüveggyárból a síküveggyárba dolgozni. Történt ez akkor, amikor az amerikai Guardian Europe 1991-ben megkezdte a síküveg gyártást a teljesen felújított üveggyárban.

- Ezért lett vállalkozó? Nekem úgy tűnik, hogy még stabilabb céghez került.

- Igen ez így van, azért is mentem oda dolgozni. Csakhogy egy amerikai cég teljesen másképpen működött, mint amihez mi hozzá voltunk szokva. Teljesen másképpen szervezték a gyár életét.

- Mi volt a legszembetűnőbb különbség?

- Az, hogy a gyár csak azokhoz a folyamatokhoz vett fel alkalmazottakat, amelyek az üveggyártáshoz elengedhetetlenül szükségesek. Minden egyéb, a vállalat üzemeléséhez nélkülözhetetlen, de az üveggyártással összefüggésben nem lévő tevékenységet külső szervezetek bevonásával oldották meg. Ilyen nélkülözhetetlen, de a gyártással semmilyen összefüggésben nem lévő tevékenység a takarítás. Ezért a gyár vállalkozókat keresett az irodaház takarítására.

- És Ön úgy gondolta, hogy itt van a nagy lehetőség?

- Igen, úgy gondoltam.

- Miért gondolta úgy?

- Egyrészt ösztönösen éreztem, hogy képes leszek irányítani a takarítónőket, illetve ismertem a takarító vállalkozás jövedelmezőségét is, mert könyvelőként dolgoztam takarító gmk-nak. Ez a két dolog, a megérzés és a konkrét tudás volt a vállalkozás elindításának alapja.

- Hogyan zajlott ez akkoriban?

- Miután megtudtam, hogy takarítóvállalkozót keresnek, bementem az igazgatóhoz és elmondtam neki, hogy elvállalnám ezt a munkát, abban az esetben, ha maradok a cégnél.  Létrehozok  egy betéti társaságot, amellyel cég szerződést tud kötni.

- Ez a Bt. van meg ma is?

- Természetesen.

- Tehát az igazgató hozzájárult ahhoz, hogy mint a gyár dolgozója vállalkozóként is működjön.

- Így van. Egy kikötése volt, hogy munkaidőben nem foglalkozhattam a takarító vállalkozással.

- Hány fővel kezdték a munkát?

- Hat emberrel kezdtünk, feladatunk kizárólag az irodaház takarítása, rendben tartása volt.

- Gyárudvar, munkacsarnokok nem tartoztak a feladataik közé?

- Nem, ahhoz semmi közünk nem volt, azt saját maguk oldották meg. MI kizárólag az irodákat és magát az irodaházat tartottuk rendben.

- Nehéz volt?

- Egyáltalán nem volt nehéz, hamar belejöttünk. Én irányítottam a céget, a többiek meg dolgoztak. Aztán a takarítás elkezdett kiegészülni járulékos tevékenységgel is.

- Nevezetesen?

- Jöttek az étel- és italautomaták. Ez is a mi üzletünk lett, mert a cég ezzel nem foglalkozott, de a dolgozók jó munkafeltételeire viszont kiemelt figyelmet fordítottak. Üzemi büfé helyett állították be az automatákat.

- Önök hogyan kerültek képbe az automatáknál?

- A gyár nem akart újabb külsős vállalkozókat bevonni, így felkértek az automaták töltési., karbantartási, felügyeleti feladatainak az ellátására. Mi már hozzátartoztunk a cég életéhez, ismertek bennünket, meg volt velünk szemben a bizalom.

- És tudták kezelni ezeket a gépeket?

- Igen, megtanultuk.

- Nem rossz opció, rögtön a vállalkozás kezdetén megismerni egy újabb lehetséges és jól jövedelmező bevételi forrást. Mert a kávéautomata ilyen dolog. Későbbiekben, immár tudatosan, nem kapcsolták össze a két tevékenységet?

- De, természetesen máshol is megjelent ez a megoldás. Például a szomszédban, az Öblösüveggyárban is így dolgoztunk és dolgozunk a mai napig.

- Visszakerült az öblösüveggyárba?

- Igen, 1996-ban kezdtünk el ott is takarítani. Az az év egyébként is sorsfordító volt a cég és az én életemben is.

- Miért?

- Azért, mert abban az évben szaporodott fel annyira a takarító munkánk és a létszámunk, hogy már nem lehetett a céget főállás mellett irányítani.

- Hányan voltak?

- Akkor már 23 alkalmazottunk volt, dolgoztunk mind a két üveggyárban és egyéb helyeken is, dönteni kellett.

- Azt látom, hogy a vállalkozói lét mellett döntött. Hogyan történt?

- Újra bementem a Hunguard akkori igazgatójához és elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Biztonságban akartam tudni magamat és a vállalkozásomat, ehhez pedig olyan stabil, jól fizető partnerekre volt szükségünk, mint amilyen a síküveggyár volt.

- Létrejött az alku?

- Igen, létrejött.

- Tehát megszerezte maga és a vállalkozás számára biztonságot jelentő hosszú távú munkát és 1996-ban kilépett a cégtől. Így történt?

- Pontosan így történt.

- Felpörgött a vállalkozás? Szaporodtak a partnerek?

- Igen, egyre több munkánk lett, nem csak Orosházán, hanem vidéken is.

- Például?

- Battonyán, Medgyesegyházán, Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Csongrádon, sőt, később Szegeden is.

- Ezekre a helyekre elutaznak takarítani?

- Nem utaztunk el, ezeken a településeken helyi embereket vettünk fel.

- Hogyan kerültek vidéki településekre?

- Többnyire pályázat illetve ajánlások útján. Meglévő, velünk elégedett ügyfeleink ajánlanak bennünket ismerőseiknek, akik szintén megteszik ezt. Huszonnegyedik éve működünk, még sehonnan sem kellett azért eljönnünk, mert nem feleltünk meg a velünk szemben támasztott követelményeknek.

- Ez fontos kérdés, mert a takarítás kifejezetten bizalmi tevékenység. A takarítók ugyanazokban az irodákban járkálnak szabadon, ahol egy-egy vállalat élete zajlik. Önöknél sok az új, ismeretlen munkatárs. Hogyan kezelik ezt a kérdést?

- Ha a bizalmi állapotunkat rendíti meg valaki, annak egy perc maradása sincs tovább.

- Hogy érti a bizalmi állapot megrendítését?

- Például belenéz az iratokba, olyan helyen keres valamit, ahol nem szabad, olyan helyiségekben is felbukkan, ahol nekünk semmi keresnivalónk sincs, arról nem is akarok beszélni, ha valami eltűnik és rajtunk kezdik le keresni. Bármelyik eset előfordul, a felelős egy percet sem maradhat nálunk.

- És ha a munka minőségével szemben van kifogás?

- Itt két lehetőség van. Ha mi vesszük észre a hibát, azonnal korrigáljuk. Ha megrendelői kifogás van, annak súlyos, elsősorban anyagi következményei vannak azzal szemben, aki rosszul dolgozott.

- Hogy ne legyen sok panasz, ki kell képezni az embereket. Ezt hogyan oldják meg például vidéken?

- Ugyanúgy, mint Orosházán. Rutinos, a cégnél régóta dolgozó kollégát küldünk ki a helyszínre, aki egyrészt megismeri a munkaterületet, másrészt betanítja az új dolgozót. Nekünk bevált ez a módszer.

- Jelenleg hány embert foglalkoztatnak?

- Változó, de körülbelül ötven, hatvan embernek adunk munkát.

- Ehhez komoly, megbízható partnerek kellenek. Olyanok, mint az üveggyárak. Ezek a jellemzőek?

- Tényleg van néhány kifejezetten nagy, megbízható partnerünk. Ilyen Szegeden a Csillag Börtön és az AKG Rt. vasipari vállalkozás, a Csongrád megyei határrendészeti központ, a Csongrád megyei rendőrség, és idén január elseje óta, és ezt nagyon büszkén mondom, az orosházi Linamar gyár is partnereink közé tartozik. Sok éve szerettünk volna bekerülni hozzájuk, ez mostanra sikerült.

- Nyílván megdolgoztak érte. Hogyan szerezték ezt az üzletet?

- Több évre visszamenőleg, év vége felé mindig elküldtem a cég igazgatójának a bemutatkozó levelünket, a legutolsó hatásos volt.

- Nem is járt benn nála személyesen bemutatkozni?

- Nem kilincseltem, de minden egyéb eszközt felhasználtam arra, hogy megismerjenek bennünket.

- Eddig csak vállalatokról, vállalkozásokról beszélgettünk. Lakossági szolgáltatásaik nincsenek?

- Természetesen vannak. A lakosság részére is vállalunk minden profilunkba vágó munkát. Takarítást, szőnyegtisztítást, tavaszi, nyári teljes takarításokat. Erre a munkára van egy külön emberünk, aki a lakossági megrendeléseket kezeli és szervezi. Mindig annyian vonulnak ki a helyszínre, ahány emberre szükség van.

- Orosházán van másik takarító cég is?

- Természetesen van. Minket az különböztet meg tőlük, hogy a városban mi voltunk az elő önálló takarító vállalkozás, és mi vagyunk a legnagyobbak is.

Orovecz Gyöngyi és csapata egyébként sok mindenhez ért. Kolléganőjével nevetve mesélték, milyen szép évek voltak, amikor a SZTE egyik egyetemi klubjának, a  JUGYU Klub büféjét üzemeltették. Négy évig tartott 2010 és 2013 között.

Orovecz Gyöngyi bevallja, hogy számára a munkatársak kiválasztása a legnehezebb feladat. Rossz emberismerőnek tartja magát, könnyen elhiszi a vele szemben ülő jelöltről, hogy minden szava igaz és egy idő után már segíteni is akar neki. Nagyon sokszor csalódott már, de nem tud megváltozni, és ahogyan magát ismeri, a jövőben sem lesz ez másképpen. Lehet, hogy a munkatársak kiválasztásánál követ el hibákat, de a cégnév kiválasztása szerintem telitalálat volt. Hiszen már csak ő tartja fenn aktívan ezt a márkanevet, ami egyébként azt jelenti, hogy nagyon régi motoros a szakmájában. És a takarítóiparban eddig eltöltött 24 esztendő konkrét referenciák nélkül is kiváló ajánlólevél minden ismeretlen, leendő ügyfél számára. Hogy ez mennyire így van, bizonyítja az is, hogy elég volt az igazolható szakmai tapasztalat Békés megye legnagyobb, multinacionális gyára vezetőjének, a Linamar Zrt. vezérigazgatójának is. (Megjegyzés: a vezérigazgató valószínűleg nem az AMO név miatt döntött mellettük. Bár ki tudja, lehet, hogy a név is számított…)

(hir6.hu/cikk/108286/amo_a_kor_egyaltalan_nem_zarja_ki_a_rock_and_rollt_sot)

Kommentek