Ez a negyedik alkalom, hogy december közepén szavakba próbálom önteni az elmúlt egy év történéseit. Az eddig megírt évek között voltak jó, és kevésbé jó esztendők, de hosszabb időszakra visszatekintve is azt mondhatom, kevés olyan jól sikerült év volt, mint az idei. Persze majd negyven év tapasztalatával az emberben azonnal megszólal a kisördög: meglesz ennek a böjtje, a sok jó dolog után, mindig egy rosszabb időszak következik, viszont most úgy érzem, egy nagyon rossz és nehéz időszak után köszöntött ránk ez az egészen jó év. Hiszek benne, hogy előre böjtöltünk ezért, és abban, hogy nagyon is megérdemeltük.
Persze nem volt maradéktalanul felhőtlen az elmúlt év sem. Az egy évvel ezelőtti „évértékelőben” még azt írtam, hogy nagymamám épp kórházban fekszik élet és halál között. Sajnos Őt 2016. december 19-én, azaz tegnap egy éve elvesztettük. Így 2017 első eseménye sajnos egy temetés lett. Dermesztő hidegben, fagyos, viharos szélben búcsúztattuk, és a szél hangjában néha a hangját véltem hallani. Nagyon jó ember volt, a szó legnemesebb értelmében. Szeretnék még jobban hasonlítani rá.
A január a továbbtanulás jegyében telt, Andrisunk megírta a középiskolai írásbeli felvételiket, és készültünk az angol szóbeli felvételikre, mert az volt az alapállás, hogy ahogyan az általános iskolában, a gimnáziumban is angolos osztályba kell kerülnie. Az év első felének egyik izgalmas szálának tehát Andris továbbtanulása ígérkezett.
A másik izgalmakkal teli folyamat Andráshoz köthető. Már 2016 őszén bejelentette, hogy beadja a pályázatát az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékáni posztjára, majd januárban ezt meg is tette, így elkezdődött a kampányidőszak. Embert próbáló volt fizikai és lelki értelemben egyaránt természetesen elsősorban a számára, de számunkra is. És persze, hogy nézne ki két izgalmas folyamat egy harmadik nélkül: az év elején én is hozzákezdtem az öt éve zajló kutatásom formába öntésének, a disszertációm megírásának. Tudtam, hogy ez a három „szál” párhuzamosan futva meg fogja viselni a családot, és nagyon nehéz időszak elé nézünk. Ismét jó volt a megérzésem.
Februárban lezajlott az összdolgozói értekezlet szavazási fordulója, ahol András a három jelölt közül a második lett. Andris közben sikeres angol szóbeli felvételiken esett túl a Tömörkény, a Deák és a Piarista Gimnáziumban, mindenhol maximum pontszámot szerezve.
Márciusban egy régen dédelgetett álmom kezdett körvonalazódni, amikor lehetőséget kaptam a saját Tanodám kialakítására. A terv már évek óta létezett a fejemben, és nagy lehetőség volt, hogy végre, egy komolyabb felújítás vállalásával sikerülhet megvalósítani.
A dékánválasztási kampány, a középiskolai felvételi, a tanoda renoválása és a disszertáció megírása mellett áprilisban a karunkon került sor a XXXIII. OTDK Pedagógia, Pszichológia, Andragógia, Könyvtártudomány szekciójának megrendezésére, amelyben a hallgatói szervezőcsapat koordinátoraként, és három dolgozat témavezetőjeként is érintett voltam. Mindhárom hallgatóm remekül szerepelt, egy II. helyezést és három különdíjat szereztünk.
Időközben lezajlott a dékánválasztás kari tanácsi fordulója is, ahol András nagyarányú győzelmet aratott, majd a harmadik körben, a szenátusi választáson, holtversenyben végzett az élen. A Rektor Úr végül 32 nap gondolkodás után kérte fel a dékáni pozíció betöltésére. Senkinek nem kívánom azt a 32 napot.
Az egész folyamat nagyon nehéz volt annak ellenére, hogy amikor belevágtunk, mindent végiggondoltunk. Számoltunk a jó, és a rossz fordulatokkal, és azzal is, hogy övön aluli ütések, és méltatlan támadások kereszttüzébe is kerülhet, kerülhetünk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem volt ilyen, de a mértéke nem volt számottevő, és rendszerint inkább nevetséges volt azok számára, akik Andrást ismerik. Az egyik szál tehát május végére szerencsésen elvarrásra került.
A másik, a felvételi folyamat szintén örömteli eredménnyel zárult. Andrist felvették a Dugonics András Piarista Gimnázium angol tagozatára, és június elején 79%-os komplex középfokú angol nyelvvizsgát abszolvált. Még általános iskolásként.
Nagyon-nagyon büszke voltam mindkét Andrásomra, de lelkileg nagyon megviselt ez az időszak. Közben persze minden szabadidőmben a dolgozatot írtam. De – ahogy velem rendszerint lenni szokott – ebbe is került egy csavar. Júliusban búcsút intettem a szegedi doktori iskolának, és átiratkoztam Egerbe. Végül ott adtam le a műhelyvitára a dolgozatomat szeptember elején.
Azért a nyaralás az idén sem maradt el. Azt hiszem, soha nem volt még rá ennyire szükségünk, mint az idén. Ismét Toszkánát választottuk, és ismét Siena környékét. Elmondanám, ha el lehetne, hogy mi mindent szeretünk ott, de azt hiszem ebben a tekintetben Toszkána olyan számunkra, mint Isztambul: amíg nem jártál ott, nem lehet elmondani, hogy miért csodálatos, ha meg már jártál ott, akkor neked nem is kell elmondani.
Augusztusban még egy kicsit pihentünk, folytattuk a Tanoda kialakítását, és készültünk az új feladatokra. Mindhárman. A dékán, a gimnazista és a doktorjelölt.
Október 20-án Egerben, a műhelyvitán sikeresen megvédtem a dolgozatomat, majd november 20-án - a javasolt változások elvégzése után – benyújtottam védésre a végleges disszertációmat. Ha minden jól alakul, akkor februárban sor kerülhet a „nagyvédésre”, és lezárulhat egy majd hét éves időszak. És elvarródhat a harmadik szál is.
Novemberben, a szokásos konferenciadömping mellett Anyu hatvanadik szülinapját egy csodás családi hosszú hétvégével ünnepeltük meg, remélem maradandó élményt szerezve a számára! Mindannyian nagyon sokat köszönhetünk neki! A Tanoda is alakul, terveink szerint februártól fogadja a fejlesztésre szoruló 8-14 éves gyerekeket.
És most itt vagyunk. Az év a végéhez közeledik, egymást érik a karácsonyi összejövetelek, jó lenne egy kicsit lelassulni, magunkba fordulni, megemészteni mindazt, ami velünk történt, történik. Átgondolni az eddigieket, és eltöprengeni a hogyan tovább-on. 2017 nagyon kemény év volt, szinte hihetetlen, hogy egészben, szeretetben, összekapaszkodva ki tudtunk tartani. Újra megtapasztalhattuk, hogy mennyien vannak velünk, és ez nagy erőt ad nekünk a továbbhaladásra. Az idén bármibe fogtunk, minden összejött. Nagyon hálás vagyok ezért a sorsnak, mert úgy érzem, végre kiegyenlítette a számlát. Egy új év közeledik, egy újabb tiszta lap, amit ismét nekünk kell majd teleírni. Nagy tervekkel, célokkal, vágyakkal lépünk majd bele. És egy év múlva – ha a Jóisten is úgy akarja – ismét számot vethetünk. Boldog Új Évet!
Kommentek