10 nap a világ

Tíz nap alatt az emberben sok minden megváltozhat. Az én elmúlt tíz napom azonban különösen mozgalmas volt.

Nem csak a fizikai térben, hanem a lelkiben is. Ezernyi gondolat, kétely, majd bizonyosság furcsa örvényében kavarogtam. Néha úgy éreztem, kivülről látom magam, majd reggelente a "miért éppen én" kérdéssel ébredtem. Az elmúlt tíz napban számot vetettem a kapcsolataimmal. Amikor lent vagy, úgy igazán, amikor szó szerint kihúzzák a gondosan építgetett várad alól a talajt, egyáltalán nem mindegy, hogy ki van ott melletted, egyáltalán nem mindegy, milyenek a barátaid vagy ellenségeid első reakciói. (Sőt gyakran az első reakcióból derül ki, hogy ki a barát és ki az ellenség.) Hálás vagyok, hogy mellettem sokan vannak, hogy vígasztaltak, támogattak, és támogatnak, hogy segítettek/segítenek a következő lépések kitalálásában. Hálás vagyok azoknak is, akik végre nyíltan felfedték a valódi arcukat.

Az első napokban majdnem elhittem, amit el akartak hitetni velem, hogy "ha kiállnak mögülem, akkor 8 pont vagyok 15-ből". Aztán jött a ráébredés, hogy éppen azt akarják, hogy ezt elhiggyem. Négy - szó szerint - álmatlan éjszakámba került mire megértettem, ha feladom, elérték a céljukat, hiszen többször, többen elszólták, elárulták magukat. Útban voltam/vagyok, ma már tudom. Útban azok számára, akik tisztességes eszközökkel nem bírnák a versenyt velem. Megértem őket, rossz lehet belátni, hogy csak akkor kerülhetnek elém, ha elgáncsolnak... Oly nagy erőfeszítésekkel, objektíven szemlélve, még ezt a kis csatát sem sikerült megnyerniük... Ez is erőt ad ahhoz, hogy a kesztyűt felvegyem, mert nem fogom elfogadni, hogy a tisztességes és kemény munka itt mit se számít: ebben az esetben ugyanis mit mondjak a fiataloknak? Hogyan segítsek a hallgatóimnak? Ez az egyik legnagyobb kérdés bennem.

Én nem egy rózsaszín baldahinos gyerekszobából jöttem. Olyan küzdelmes volt az eddigi életem is, hogy nem félek a kihívásoktól, sokszor elestem már, de mindig felálltam, leporoltam magam, és mentem tovább. Ha valakit sarokba szorítanak, egyébként sincs már hova hátrálni. Most nem csak magamért kell előre indulnom,  hanem mindazokért, akik hasonló helyzetben nem tudtak felállni, azokért, akik bíznak bennem, azokért, akik szeretnek. És azokért is, akik nem.

Köszönöm, hogy az egyszeri doktorjelöltből és tanársegédből tényezőt csináltak. Nem akartam az lenni, csak a munkámat végezni, lelkesedéssel, becsülettel, keményen. Ez ma sokak érdekét sérti. Még az ellenségem is belátta, hogy "nem látott még a munkája iránt nálam elkötelezettebb embert", majd lepuffantott. Volna... Sajnálom, de a golyó egyelőre célt tévesztett.

Kommentek